Marianna 30 napjának összegzése

Elérkezett a vége.  Nagyon gyorsan eltelt! A kezdeti nehézségeket túléltem, és utána pörgött az egész. Eredményesen elvégezhető programot ismertem meg. Még el sem kezdődött, de tudtam, nagy kihívás lesz számomra. Nagyon vártam. Az étrend akkor tudatosult bennem, mikor másnap, harmadnap sem nyúlhattam máshoz. Mindig eszembe jutott, eldöntöttem, hogy megcsinálom. Ezzel már pontot is raktam az étrendre. Voltak olyan napok, mikor nehezen álltam meg, hogy ne egyek mást. De mindig sikerült. Soha nem szabad éhezni, és éhesen elmenni valahová. Én megtapasztaltam, és olyankor sok vizet megittam, de nem kellemes, mert nagy a csábítás. Az étrendet a fejedben döntöd el. Én úgy tekintek az ételre, hogy táplálkoznom kell valami egészségeset. Ennyi. Nem bonyolítom túl. Az első 1/3 nehéz volt. Erőtlen, gyenge, fáradt voltam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és belefeküdjek a kádba, azután aludhassak egyet. De ez elmúlt. Most nem bírnék aludni.

Minden reggel mentem, és edzettem. Nem számított milyen az időjárás. Hideg volt, esett az eső, mi edzettünk. Minden napnak megvolt a maga szépsége, de együttvéve minden nap végén elégedett voltam, és tudtam mosolyogni. Majdnem minden edzést mosolyogva csináltam, mert élveztem, és tudtam, hogy jót cselekszek. Egy pénteki nap volt, amikor inkább a sírás kerülgetett, mert nagyon kemény edzésem volt. De pár perc edzés végén, és már semmi sírás, örültem, hogy túléltem.  

Az edzések változatosak. Soha nem tudtam előre mit fogunk csinálni. Arnold elmondta, hogy minden váratlan dologra fel kell készülni. Ezt be is bizonyította egy párszor. (pl.: 10 km futás, 9,8 km-nél szól, hogy 11 km-t futunk)  

Az erdőben a futás állomásokkal nagy kedvencem. Volt, amikor olyan sár volt, hogy feladat volt az is, hogy esés nélkül végigfussak az ösvényen.

Rengeteg eszköz van az erdőben, melyekkel feladatokat oldottunk meg. A tériszonyomra is edzettünk. Kitartás, önfegyelem, figyelem, bátorság, könnyedség jellemezte ezt a 30 napom.

Voltak kedvenc feladataim, de voltak, amiket nem szerettem. De nem kívánság műsor. Meg kell csinálni, és ennyi. Meg lesz az eredménye! Ha mindent úgy csinálsz, ahogy vállaltad, és becsületesen, akkor az eredmény garantáltan nem marad el. Én elégedett vagyok a mostani eredményemmel, de úgy döntöttem, nem hagyom abba, még kell nekem 30 nap. Úgyhogy indul a SPÁRTA II.

Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a programot, és köszönöm az edzőmnek, Kovács Arnoldnak, hogy ilyen jó eredményem született!

A SWAT Fitness Team-et itt tudod lájkolni. Tedd meg te is, ha még nem tetted. Kattints ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.