Marianna 30. napja – Spártai alakformáló program

ÉÉs itt a vége! Mármint a 30 napos programomnak.

Az edzés végén mérés! Nagyon izgultam. Mennyit mutat majd a mérleg, mennyit változott a testzsír százalékom.

Érzem a változást! Sokkal könnyebben tudok futni, a feladatok is jobban mennek. A program elején szerettem volna úgy futni, hogy nem zihálok, és könnyedén rakom a lábaim. Megvan! Ennyi! Megtanultam. Mert ez is tanulható. Igaz még a lassabbik verzióban, de még van hova fejlődni. Most már mindig egy kicsit, fokozatosan gyorsítani kell a tempón, és ennyi. Ennek örülök.

Ma futás után az erdőben erősítettünk az állomásokon. Már könnyen megy az egylábas felállás a fára, futás után, a fával guggolás, sőt, ma végigmentem, mármint addig, ameddig Arnold mondta egy kidőlt fán. Igaz háromszor kezdtem hozzá, de sikerült. Ott olyan vizes lettem, hogy még a bokámon is csurgott a víz. Ezek a feladatok még mindig próbára tesznek. De nem úgy megyek neki, mint az első napokban. Sokat tanultam. 30 nap rengeteg idő a tanuláshoz. Megtanulsz helyesen táplálkozni, helyesen edzeni, koncentrálni. Ha az első harmadot túléled, onnan már gyerekjáték! Túl kell élned azt, hogy gyenge, erőtlen, kedvtelen vagy. Én az első héten edzés után hazamentem, belefeküdtem a kádba, és utána lefeküdtem, mert fáradt voltam. De ez elmúlt! Most meg nem bírom magam leállítani. Tele vagyok energiával! Pedig ugyan az az étrendem.

Úgy döntöttem, hogy nem állok le, holnaptól kezdődik újabb 30 nap!

Hajrá Spárta II.!

Az edzés végén a mérések szép eredményt mutattak. Én elégedett vagyok, ezért meg kell ünnepelnem magam. Utána vissza a jól bevált étrendhez, ami nem szörnyű, mint sokan hiszik.

Örülök, hogy találkoztam a programmal. Köszönöm a lehetőséget a S.W.A.T. Fitness Team-nek, és Kovács Arnold edzőmnek, aki végig lelkiismeretesen ott volt mellettem.

30. nap pipa!

Köszönöm!

Az eredményeket hamarosan publikálom… 🙂  Holnap.  😉

A SWAT Fitness Team-et itt tudod lájkolni. Tedd meg te is, ha még nem tetted. Kattints ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.