Ez a fáradtság, amit érzek, egyre rosszabb. Bízom benne, hogy ez a holtpont, és innentől kezdve csak jobb lesz. Várom már, hogy újra energikus legyek. De addig is gyűröm a napokat. Az edzések egyre gyorsabban telnek, hipp-hopp, és már vége is. Most így visszagondolva a program elején nyögvenyelősebben ment. Egész tűrhetően mentek a fekvőtámaszos gyakorlatok magamhoz képest – ezt én mondom, nem az edző. 
Ő is szokott dicsérni is, főleg az aznapi edzés végeztével. És ilyenkor büszke vagyok magamra, mert ma is tettem valamit magamért. 
És ti?