Azt mondják Neked, ilyen-olyan fitness-, dietetikus és coachguruk, hogy a fejlődéshez el kell hagynod a komfortzónád.
- Járj edzésre,
- személyiségfejlesztő tréningekre,
- figyelj oda arra, hogy mit, mikor, mennyit és hogyan eszel,
- lépd át a saját fizikai, mentális és pszichés határaidat,
- akkor majd fejlődni fogsz,
- testben, szellemben, lélekben egyaránt.
Mindez szép és jó, és tényleg igaz, csak egy gond van vele.
A komfortzónád: az élet.
Igen, az élet, mégpedig a Föld nevű bolygón, ami 109.033 km/h sebességgel száguld a világűrben, mint egy hatalmas, intergalaktikus űrhajó.
Ezen a roppant léptékű, kék csodán éled a mindennapjaid. Nem tudod átlépni, feszegetni a határait, abból az egyszerű okból, hogy szénalapú, oxigént lélegző életformaként a komfortzónád maga a Föld. Az Anyatermészet, ha úgy tetszik.
Ennek a gyönyörű, szinergiában létező, pulzáló, lélegző egységnek vagy a része Te magad is.
Éppen ezért kell különválasztani egymástól a valóságos komfortzónádat és azt, amiről azt hiszed, hogy az.
A huszonegyedik század tudományos-technológiai, közegészségügyi és szociális szempontból az emberi faj abszolút, bár illúzióktól, kifogásoktól és önigazolásoktól terhelt komfortzónájának nevezhető. Az vele a legnagyobb baj, hogy pihepuha fészket rakott Neked, ami kizárja még a lehetőségét is annak, hogy az lehess, aminek teremtettél.
Nézzük csak, mikor volt utoljára olyan léptékű, az egész Földkerekséget tartósan befolyásoló környezeti tényező, ami extrém módon vette igénybe az emberi faj egyedeinek rátermettségét, alkalmazkodóképességét?!
Az utolsó jégkorszakban, azaz saccperkábé 12.000 évvel ezelőtt.
Márpedig tudjuk, hogy az ember a fizikai felépítését, tűréshatárát, alapvető viselkedését tekintve semmiben sem különbözik 12.000 évvel ezelőtt élt őseitől.
Hogy miért?!
Mert a humán genom változásához minimum 50.000 évre van szükség.
Tehát miért is beszélünk arról, hogy el kell hagynod a komfortzónád határait a fejlődéshez, amikor a tény viszont az, hogy vissza kell térned hozzá?!
- a tested ugyanis nem arra van „kitalálva”, hogy napi 8-12 órát görnyedjen egy íróasztal mellett,
- nem arra van kitalálva, hogy kényelmetlen – pláne magas sarkú, ízületet, tartást romboló cipőkben talpaljon órákon át, vagy ácsorogjon egy futószalag mellett,
- a szemed, a füled, az orrod, a hallásod, a tapintásod, az ízlelésed nem mesterséges fényre és zörejekre, nem magas frekvenciájú elektromos zúgásra, nem ízfokozókkal feltuningolt „kajákra”, nem a parfümuszályban sleppelő, homogén, krónikus netvakságban renyhedő embermasszára van felspécizve.
Az emberi test lenyűgöző képességei akkor mutatkoznak meg igazán, amikor mozog.
Mert hidd el, a tested mozgásra és valós idejű érzékelésre lett teremtve,
- folyamatos, közepes intenzitású mozgásra,
- futásra, mégpedig középtávfutásra,
- ugrásra, kapaszkodásra, mászásra, emelésre, hajolásra, pörgésre, forgásra, úszásra, hajításra,
- a környezted állandóan változó minőségű ingereinek feldolgozására.
Ez a valódi komfortzónád,
- nem az íróasztal,
- nem a kanapé,
- nem a hatos doboz sör és a megapizza dupla feltéttel,
- nem a csili-vili konditerem,
- nem a feszített víztükrű medence,
- nem a baba-mama klub és a receptcserélgetős facebook oldalak virtuális közössége.
A valódi lényeged kibontakoztatásának lehetősége odakint van a természetben és nemcsak fizikai értelemben. A kitartás, az önfegyelem, az akaraterő olyan próbája vár, mely a szellemed és lelked is megedzi.
Mindezek nélkül a fejlődés és végül a siker irreleváns elvárás akkor is, ha a képzelt komfortzónádon belül maradva edzel.
Túl a négy falon, odakint a hőségben, a zimankóban, az esőben, a szélben, a tökig érő hóban, a folyókban, tavakban vár az igazi kihívás. A mosolyogós napsütésben, az életszagú, tömörbarna földeken, a málnaízű erdőkben és szikár hegyoldalakon.
Ez az a világ, amihez alkalmazkodva a fajtánk elérte a jelenlegi evolúciós szintjét.
Ez az a világ, ami vár Rád, ha kidugod végre az orrod a kifogások és önigazolások labirintusából és elismered, ha másnak nem is, hát magadnak, hogy hiányzik neked Ő.
Ő, a természet, aki hiába küldött rád zivatart vagy hóvihart, hiába támasztott hatalmas szeleket, Te megküzdöttél vele, mert annyira jó volt, mert annyira felszabadító, eget-földet rengető szabadságvágy és kíváncsiság feszítette gyermeklelked, tested, elméd, hogy mit se törődtél azzal, hogy milyen időjárás kísérte felfedező lépteidet. Sőt!
Elfogadtad, hogy esik, hogy fúj, hogy havazik, mert ez volt a természetes. Óriássá váltál, amikor széttárt karral forogtál a viharban, érezted, ahogy a természet ereje téged is feltölt energiával, megértetted a szinergiátok lényegét, pedig még azt sem tudtad, mi az a szinergia.
Ember vagy; egy csepp a hatalmas óceánokból, egy apró levél a fákon, fuvallat a kikeleti szélben, szunnyadó parázs és duzzadó izom, közvetlen és élő kapcsolatban mindazzal, ami a valóság és az élet.
Akkor most felnőttként miért hagyod magad befolyásolni?
Miért rettensz vissza?
Kovács Arnold
gyakorlati pszichológia specialista