Tükörbe nézni fájdalmas dolog. Ezért sokan meg is próbálják elsumákolni – de nem szokott sikerülni. Egy éles kritika. Egy kéretlen vélemény. Egy indulatos veszekedés. Egy párkapcsolati kudarc. Egy régi barátság megszakadása. Egy feloldhatatlannak tűnő családi konfliktus. Mind egy-egy tükör, amelyben nehezen vesszük észre önmagunkat. Csak azt érezzük, hogy fáj, hogy nagyon nem hiányzott ez most nekünk, hogy a másik a hülye, vagy hogy mi vagyunk teljesen értéktelenek.
Pedig ennél sokkal többet mutat a tükör. A tükör, ami lehet egy élethelyzet, amibe belemásztunk vagy belesodródtunk, egy másik ember velünk szembeni viselkedése, vagy éppen a mi saját reakciónk. Lehet persze szívet melengető is az, amit a tükörben látunk. A dicséretet, a sikert, a szeretetet szinte mindenki könnyen befogadja. A gond akkor kezdődik, ha a tükörben nem azt látjuk, amit szeretnénk. Ilyenkor jön a sértődés, a visszatámadás, vagy önmagunk emésztése.
Tükörbe nézel nap mint nap Te is, és életed kudarcai, konfliktushelyzetei pontosan megmutatják, hogy milyen területeken lehet (és érdemes) még fejlődnöd. Persze elintézhetnénk annyival, hogy túl sok az elvárásod, vegyél vissza belőlük, és akkor nem ér majd ennyi csalódás, nem fáj majd ennyire az, amit másoktól kapsz. Ez igaz is, de van még valami, amin érdemes elgondolkodnod. Ez a valami a miért.
Miért fáj ennyire az, amit a másik ember adott? Miért vetted ennyire a szívedre? Miért teszed tönkre emiatt az egész napodat? (Mert soha nem a másik ember teszi tönkre, hanem Te magad azzal, ahogyan a Téged ért inzultushoz viszonyulsz.) Miért cipelsz évekig, évtizedekig, vagy akár egész hátralévő életedben súlyos lelki terheket (látszólag) mások miatt? Egyáltalán miért tudott bárki is ennyire kibillenteni az egyensúlyodból?
Én mindig keresem a miérteket. Nem elégszem meg az okozatra adott reakcióval, tudni akarom az okot is. Mert mindig van valami oka annak, amit megtapasztalunk, és ha az okot megtaláljuk, akkor az okozattal, az átélt negatív tapasztalattal is sokkal könnyebben megbirkózunk.
Ego, ego ego
Neveltetésünk és egész kultúránk a bipoláris gondolkodásmódra épül. Megtanultuk, hogy van a jó és van a rossz, van az abszolút igazság és van az abszolút hazugság, és vannak az ezek alapján felállított elvárások. Aki megfelel az elvárásoknak, az jutalmat kap, aki nem, az büntetést. Megtanultunk követni egy készen kapott világkép szerinti gondolkodásmódot, de nem tanultunk meg elfogadni egy másikat. Ezért aztán gyakran van az, hogy koppanunk. Beleütközünk egy másik ember igazságába, és hazugságnak minősítjük azt. Beleütközünk egy negatív tapasztalatba, és rossznak ítéljük azt. Megkérdőjelezi valaki a saját igazságunkat, és ingerülten belemegyünk a harcba.
A világra azonban nem lehet ráhúzni azt a bipoláris szemléletet, amit születésünktől fogva a fejünkbe tápláltak. Amit az egyik ember rossznak lát, az a másik ember számára nem az. Amit valaki helyesnek, igaznak, elfogadhatónak, követendő mintának tekint, az a másik ember számára idegen. Ugyanazt a tapasztalatot két ember akár teljesen máshogy is megélheti – de még ugyanaz az ember is megélheti kétféleképpen, ha két különböző életszakaszában történik meg vele. Ezért mind a saját lelki békéd, mind emberi kapcsolataid érdekében érdemes alaposan belenézned abba a tükörbe, amit mások néha szándékosan, legtöbbször azonban tudat alatt az orrod elé tartanak.
Minden, amit rossznak látsz a világban, valamilyen formában sérti az ego-dat. Ennek több módja is lehet. Van, amikor csak az igazságérzeted sérül; ilyenkor egész könnyen megúszod a dolgot. Igen, „csak”, mert ha vesztettél már el valakit, akit nagyon szeretsz, vagy kerültél már Te magad a halál közelébe, akkor könnyebben rájössz, hogy az igazságérzeted mennyire jelentéktelen veszteség az élethez képest.
Aztán van olyan is, amikor a büszkeségedet éri a támadás. Valaki a személyes értékedet kérdőjelezi meg, és ezt nagyon nehezen viseled. Ez természetes, hiszen mindenki szereti, ha fontosnak, elismertnek, szerethetőnek érzi magát. Ilyenkor is az ego sérül, de az előző esethez képest már komolyabb a kár, mert az érzelmi szál is erősebb.
Ami viszont az igazságérzetednél és a büszkeségednél is nagyobb veszteség, az a személyes világképed sérülése. Ilyenkor ugyanis nem egyetlen emberhez kötődik a konfliktus, hanem mindenkihez és mindenhez, amit addig igaznak gondoltál. Ha valaki az agyadban részben mások, részben önmagad által évtizedek alatt felépített valóságodba piszkít bele, az erős védekező reakciót vált ki belőled, és akár komoly lelki sérülést is okozhat neked.
Az ego-t ért támadás lehet gyors és agresszív (például amikor valaki a fejedhez vágja, hogy mennyire szar alak vagy), és lehet egy csendes, hosszú folyamat is. Sokszor ez utóbbi még veszélyesebb, mint az első, mert nehezebb felismerni, és az eltelt hónapok, évek során könnyen vezethet a valóságod teljes átformálásához is. Így válhat természetessé, elfogadhatóvá, vagy akár követendő mintává is valami, ami számodra hosszútávon káros. És így válhatnak a lelkednek jó dolgok üldözendővé, vagy egyszerűen csak elérhetetlenné.
Mert már ez lett a valóságod. Belenézel a tükörbe, és ezt a képet látod. Pedig csak részben szól rólad a történet.
Nem csak Te vagy a tükörképben
Tükörbe nézni tehát nagyon fájdalmas tud lenni, ezt már megtapasztaltad Te is számtalanszor (még ha nem is mindig tudtad, hogy valójában éppen tükörbe nézel). Azt is látod már, hogy a fájdalmadat az okozza, hogy a kép, amit látsz a tükörben, nem egyezik azzal a képpel, ami a fejedben él, és amit látni szeretnél. Ennek pedig két oka lehet: vagy nem ismered eléggé önmagadat, vagy nem ismered eléggé a tükröt. Mert valamikor tényleg Te vagy a hunyó, ha nem tetszik a tükörképed, de olyan is van, amikor egyetlen hibát követsz csak el: nem nézed meg magát a tükröt.
Talán jártál már vidámparkban, a Csodák Palotájában, vagy hasonló szórakoztató helyszíneken, ahol különféle furcsa tükrökben nézhetted meg magadat. Van, amelyikben homokóraszerűen összecsúszva látod a fejedet, van, amelyikben olyan kövérnek látszol, mintha kifolynál a gatyádból, de sok más vicces vizuális élményt is megtapasztalhatsz attól függően, hogy éppen milyen tükörbe nézel.
És mit csinálsz, amikor odaállsz egy ilyen tükör elé? Elhiszed, hogy tényleg nagyfejű, kövér, vagy éppen girnyó vagy? Dehogy. Csak mosolyogsz, mert pontosan tudod, hogy a tükör, amibe nézel, torz képet ad. Tudod, hogy ugyan része vagy a képnek, de az, amit látsz, a tükörről is szól. Nem sérül a valóságod, mert ismered önmagad (legalább valamilyen szinten), és már ismered a tükröt is.
De nem is kell ehhez különleges helyszínekre menned, mert nap mint nap belenézel egy-egy torz tükörbe, csak már fel sem tűnik. Az autó visszapillantója és a beláthatatlan kereszteződésekben elhelyezett tükör is azért domború, hogy kisebbnek látszódjanak benne az autók és az emberek, és ezáltal jobban láthasd, hogy mi zajlik éppen körülötted. Homorú tükröt pedig a fogorvos használ nagyításra, vagy használhatsz Te is sminkeléshez vagy borotválkozáshoz.
Mindkét esetben torz képet kapsz, mégsem éled meg támadásként. Ismered önmagad, ismered a tükröt, az általa mutatott képet pedig megszoktad, sőt, megtanultad a hasznodra fordítani. De ezt nemcsak ezekkel a hétköznapi tárgyakkal, hanem bármelyik tükörrel megteheted.
A tükör lehetőség
Nem kell ám minden tükörbenézésnek fájdalmasnak lennie. Nem kell minden negatív tapasztalatodnak maradandó lelki sérülést okoznia neked. Tekinthetsz a tapasztalatodra lehetőségként is, és megkeresheted, hogy hogyan tudod felhasználni azt. Mert valójában minden kisebb kellemetlenség vagy nagyobb tragédia egyúttal lehetőséget is jelent számodra. Lehetőséget, hogy változtass az életeden, hogy jobban megismerd önmagad, jobban megismerd a másik embert, aki a tükröt jelenti számodra, és jobban megismerd a világot, amelynek része vagy.
Amit átélsz, az lehet csupán szenvedés, de lehet számodra lehetőség is egyúttal. Mert ahogy Eckhart Tolle nagyszerűen megfogalmazta: „A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem szükséges.” Amint ezt megérted, már könnyebben fogod tudni kezelni a tükörbe nézéseid által okozott fájdalmat, és egyre kevesebb emberi tükör tud majd fájdalmat okozni neked.
Egyáltalán nem kell kétségbeesned, ha nem tetszik az, amit a tükörben látsz. Gondolkozz el azon, hogy Te tehetsz-e valamit azért, hogy tetszetősebb legyen a kép, és ha igen, akkor tanulj, fejlődj, változtass valamit az életeden. Ha újra belenézel a tükörbe, és már jobban tetszik a kép, akkor jó irányba haladsz, ha pedig nem, akkor változtass valami mást, vagy máshogyan. Nemcsak a végeredmény, hanem maga a keresés folyamata is lehet szép, ha annak éled meg.
Amikor pedig már megtaláltad önmagad, és ennek ellenére olyan tükörképet mutat számodra egy másik ember, ami nem tetszik neked, akkor jusson eszedbe, hogy a tükörkép megalkotásában mindig benne van a tükör is. Ha egy békés tó vizébe nézel, a tükörképed tiszta, ha viszont a tó vize zavaros, a tükörkép is torz lesz. És ahogy a tó vizét sem tudod kisimítani, úgy egy másik embert sem vagy képes megváltoztatni. Mindenki csak maga tud változni, ha akar.
Minden tükörben keresd meg Önmagad. Ami a tükörképben a tükörről szól, azt fogadd el vagy engedd el, ami pedig Te vagy, azt megőrizheted, ha tetszik, és megváltoztathatod, ha nem. Csak rajtad múlik.
Tükörbe nézni fájdalmas dolog. De csak addig az, amíg meg nem látod a lehetőséget.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor írása