Rájöttem, illetve megállapítom, hogy a karjaim igen gyengék, ezért utálom a fekvőtámaszozást. A mai edzés nem ilyen volt, és ennek örültem! Semmi kedvem nem volt elkezdeni (lehet, hogy valami holtpont-féléhez értem?), és az első fele elég döcögősen telt, aztán viszont egy szempillantás… és vége is lett. Szerencse, hogy ilyen jó az edzőm humorérzéke, néha kínomban jókat nevetek magamon és vele. J
Jó érzés, hogy van valaki, aki velem együtt edz, és látom, hogy ő is ember, aki ugyanúgy (na, jó, lehet, hogy kevésbé) elfárad, mint én. Pedig olykor olyan, mint egy Vasember! J