Reggel óriási „háj-lázzal” ébredtem. Hát világfájdalom volt egész nap. Alig tudtam a munkahelyemen felmenni a lépcsőn. De azért vártam mégiscsak a délutáni edzést. Délután kiszámolták a testzsírértékeim. Hát ettől sokkot kaptam. Jesszus, ez még nagyobb erőt adott ahhoz, hogy kitartsak a 30 nap végéig. Szörnyen sok volt. Ezt követte az edzés. Ahol a tegnapihoz képes sokkal bénább voltam, mert a fránya háj-láz miatt alig bírtam csinálni a feladatokat.
Köszönöm Arnoldnak, hogy hajszolt, mert kb. az első tíz perc után én már tuti mentem volna haza. De megcsináltam, béna voltam, de megcsináltam. Azt hittem, nem lehet fokozni, de lehet, a víz ömlött rólam, és igen, ha a reggeli fájdalmat háj-láznak hívtam, akkor ez most mi? Menni nem tudok, a bal lábam össze akart csuklani, kezem-lábam remeg. Jaj, segítség!!! Holnap is menni kell. Már egy székre történő leülés is fájdalommal jár.
Mi lesz velem holnap??? Kitartok!! Nagyon kemény!!! 