Három napot egy lapra teszek. Az az igazság, hogy a kilencedik napon, pénteken a magam ura voltam. Az volt a baj, hogy találtam egy kifogást. Nem kerestem, csak úgy találtam. Nagyon fájt a fejem, mert nem ittam, és nem is ettem eleget. Hiába pótoltam, nem múlt. Úgy döntöttem, hogy átcsúsztatom a szabadnapom. Tehát a hétvégi pihenőnapot becseréltem.
Szombaton, a 10. napon szabadnapot kaptam. Sokat dolgoztam. Fél 8-tól negyed 6-ig. Kicsit elfáradtam. Jó lett volna egy futás, mert ahogy tapasztaltam már, hogy az edzés kicserél és felfrissít. De felszívtam magam vasárnapra.
11. nap vasárnap 53 perc alatt futottam 8 km-t, ami nekem nagyon tetszett. A Spárta I. program elején 1 óra alatt 7 km-t sikerült futnom, de úgy, hogy majd meghaltam.
A mai futás könnyedség, levegő…. , szóval jóval jobban teljesítettem. Nagyon örülök a fejlődésnek. A futás után még egy kicsit ugráltam, amit nem nagyon szeretek, de az edzőm kérését teljesítettem.
Tehát nem maradt ki edzésem, csak megvariáltam a pihenőnapokat.
Remélem holnap nem kapok büntit ezért. (Ez üzenet is volt)
11. nap pipa!
Ügyes voltam!
Like, ha még nem tetted. Kattints ide!