No, hát akkor közkívánatra – kicsit késve, de nem feledve – egy kis összegzése a nemrég befejezett Spártai alakformáló 30 napos életmódváltó programnak.
Először is: mennyire teljesültek az elvárásaim? Mivel kedves barátnőm kérésére lájkoltam az oldalt, amivel megnyertem ezt a programot, nem igazán volt időm elvárásokon gondolkodni. Egyébként sem szeretek prekoncepciókat gyártani, mert sosem úgy történnek, ahogy elvárjuk.
Meg egy kicsit szeretem is a meglepetéseket. 
Elég jó az alkalmazkodó-képességem, így sok hirtelen változást túléltem már. Azt gondoltam, ez sem hoz rám nagy bajt – főleg, hogy már érlelődött bennem a változtatás gondolata. Mivel hosszú évek óta ez az első tanévem, hogy nem tanulok munka mellett, így szabadidőm és szabad energiám is támadt bőven, hát mit veszíthettem… Semmit. Sőt nyertem!
Arnold, a SWAT Fitness Team tulajdonosa tartotta az edzéseket, így hát legalább volt alkalmunk jobban megismerkedni. Végre volt valaki, aki a sötétben is vigyázott rám, amíg sportoltam! 
Persze azért ennél többről volt szó… Megismertem általa a természetben végezhető – egyébként tök egyszerű és könnyen megvalósítható – gyakorlatokat, és segített a határaim megtapasztalásában. Határozott, kitartó edző egy kis kreativitással, aki ugyanakkor az egészségem megóvására is figyelt. A hátfájdalmam miatt a spártaiságról le kellett ugyan mondanunk, de ezt is megoldotta. Utána sem izzadtam kevésbé. 
Számon kérte az étkezésemet is, sőt még a hűtőmet is leellenőrizte. 
Két gondunk támadt csak. Az egyik, hogy én nehezen viselem, ha megmondják, hogy mit csináljak. 
A másik, hogy nem egy számrendszerben gondolkozunk. Nálam a három kör az három kör és nem öt, a nyolc kilométer pedig nem tíz. 
A kezdet tehát nem volt könnyű, de az első napok nyivákolása után egészen megszoktam, hogy minden nap menni kell. Az edzések után pedig sokkal tettre készebbnek érzem magam, aznap sokkal több mindent el tudok végezni, mint a punnyadós napokon. Sokkal kitartóbb lettem, ahogy nőttek a távok és a gyakorlatok mennyisége. Egyszer csak átéreztem a luxusautókkal száguldozó élsportolók félelem-nélküliségét… (ez mondjuk nem dicsőség, csak gátlástalanság), mert hát miénk a világ! – hiszen minden nap legyőzzük önmagunkat – és ezzel az energiával a világot is!
Az önbizalom erősödéséről már írtam korábban is. Ahogy az ember aktivizálja magát és emellett még ledob egy kicsit a hurkáiból, rögtön jobban, magabiztosabban érzi magát. És persze felfedezi újra, hogy van dereka. 
Legalább egy évtizede nem éreztem magam ilyen jól a bőrömben. Persze ehhez sok egyéb terhet kellett lepakolnom… És igyekszem egyre többtől megszabadulni.
Az edzéseket folytatom, bár nem tudok minden nap elmenni. Sajnos a korai sötétedés nem kedvez az egyedül végzett szabadtéri sportoknak, de igyekszek jól látható helyre menni, és amikor csak lehet, világosban edzeni. Az étkezésre is odafigyelek, bár pl. grízgaluskát már raktam a levesbe. 
És milyen jól sikerült! Arnold által meghatározott ételekből továbbra is sokat eszek, így tulajdonképpen kiváltom a nehezebb ételeket.
Kellene még írnom a holtpontokról, de igazán nem tudok ilyet felhozni. Ahogy eldönti az ember, hogy végigcsinálja, majd belerázódik, így bármilyen fájdalom, rossz teljesítmény csak pillanatnyi gond, nem tud holtpont lenni. Menni kell, és a lehetőségeket figyelembe véve mozogni! Persze az étkezésről se feledkezzünk meg! Sokszor látok magam körül embereket zabálni, és elgondolkozok, hogy miért nem boldogok, hiszen sokkal többjük van (nem anyagiakra gondolok), mint nekem valaha is lesz. Miért akarják étellel pótolni a hiányt? Hiszen a mozgás is endorfint termel…
Írta: Kiki Szeged, 2015. 12. 03.