Ma délelőtt volt az edzés. Ettől tartottam, hiszen még egy nap sem telt el, amely alatt az izmaim kipihenhették volna magukat. Hiába nyújtom őket, amint szabadidőm van, fájnak rendületlenül.
A tegnapi guggolások után a combom ma alig tudott futni, így a 4 km-es futás (soha nem futottam még 2 km-t sem) egy 200 kilós öregasszony bicegése lett – legalábbis így éreztem.
A délelőtti sport egyébként is mindig megvisel, hiszen 10 óráig fel sem ébred a testem. Könnyebb nekem egy szellemi munkával aktívan eltöltött nap után mozgással levezetni a megmaradt energiám.
Szerencsére a természetben, az erdőben futottunk, így ez elterelte a monotonitást nehezen tűrő figyelmemet. Ismét szembesültem vele, hogy – többcsatornás emberként – a futás nekem uncsi. Kárpótoltak viszont az őszi falevelek, a gombák, a harkályok és egy réti héja /saját madármeghatározás 
/.