Száznyolcadik alkalom

Miért nem teljesülnek a céljaim? A fitt egészséges életet élni céljaim? Mert a fitnesz ipar célja szerint gondolkodok, és ezért a terv annyi:
– kigyúrom magam,
– kockás hasam lesz,
– nagy és erős leszek.
Megfogadtam év elején (már mint te, csak szeretek a saját nevemben beszélni) én 4 évesen fogadtam meg és 16 évesen kezdtem el gyúrni…. Tehát megfogadtam év elején, hogy idén többet fogok sportolni és most, februárban üresek az edzőtermek és a szabadtéri edzéseknél is megállt az élet.
Miért vallok kudarcot a célkitűzéssel, célmegvalósítással?

Hibák, amelyeket elkövetek. Te ne tedd!
Ha sikeres életmódváltást szeretnék, sikeresen meg szeretném valósítani a fitt önmagam, akkor messze-messze az átlag feletti célkitűzőnek és célmegvalósítónak kell lennem!

Hol csúszok el szinte mindig? Mit kell tennem?

Kaliforniában az egyetemen kutatták a titkát, hogyan lehet valaki sikeres? A következő kísérlet történt 2006-ban.

Diákoknak célokat kellett felállítani és két csoportot hoztak létre. 1 évvel később megvizsgálták a két csoportot és az egyik csoportban négyszer több cél teljesült a másikhoz képest. Egy apró különbség volt csak a két csoport között. Ez nem más volt mint:
A vesztes csoport hangosan kimondta a céljait és szinte alig akadt valaki, aki megvalósította a célját.
A győztes csoport leírta kézzel egy papírlapra, füzetbe, naplóba a célokat és ők négyszer több célt valósítottak meg, értek el, mint a társaik.

Igen, tudom. Ezt a tippet már hallottam. Mondták már néhányan olyanok, akik sikeresek. Olyan életet élnek, ahová én is tartok ill. vágyok.
Én azt hittem ennél okosabb vagyok, és nekem nem kell leírnom a céljaimat. A monitorom tükrében látom önmagam és kimered a szemem, mert a tükörképem életre kelt és azt mondja nekem: „Tényleg? okosabb vagy náluk? Akkor tudod mit? Fuck You! Akkor nem is érdemlem meg, hogy a céljaim teljesüljenek.”

„Figyelj!
Ha én lennék a fő ellenfelem, és el akarnám érni, hogy az életcéljaim soha ne sikerüljenek, azt mondanám:
– Ne írjam le a céljaimat!
– Ne tegyem ki magam elé az asztalra!
– Azért, hogy ne tereljem vele vissza a fókuszomat a napi hülyeségek özönéből!
– Ne legyen a hajómnak iránytűje!
– Engedjem, hogy mások erősebb céljai eltérítsenek engem és csak sodródjak…”

Nem akarok okosabb lenni másoknál. Főleg nem azoknál, aki ott tartanak, ahová én még csak hajózok! A célkitűzési módszer, ami ANNYIRA egyszerű, hogy egy csomó okos ember, én is azt hiszem, hogy kihagyhatom.

Olvass el pár extra tippet csoportomban/oldalamon, mert igazából …
Az a célom, hogy követőimnek teljesüljenek a céljaik!

Akkor miért nem teljesülnek a céljaim?

Áldozat, amit be kell mutatnom a siker isteneinek.

Mennyire van tele az életem már most? Mennyire vagyok elfoglalt? Hányszor fordul elő, hogy a nap végére nem sikerül minden kitűzött feladatommal végeznem?

Gyakran! Akkor van egy rossz hírem! Van egy nagy problémám, ami szabotálja a céljaim megvalósítását.

Az elején már tisztáztuk, ezért a célom már fel van írva egy lapra. Valahogy így: Minden nap futok 10 km-t vagy többet!

A siker istenei elvárják,
a világ egyensúlya megköveteli,
a józan eszemnek szüksége van arra, hogy…

Amikor az életembe felveszek valami újat, akkor letegyek valami régit! Amikor rátaláltam végre az igazira, akkor el kellett engednem a passzív-agresszív exemet is.
Amikor tehát kitűzök egy új célt, el kell engednem valamit, hogy annak a célnak helyet csináljak az életemben. De mit lehet elengedni?

– Bulizást – heti max. 1x,
– HBO Go (Netflix) – heti max. 3 epizód,
– Negatív barátok – velük többé nem találkozok,
– PlayStation (Xbox) – gyerek célok helyett felnőt célok,
– Délig alvás hétvégén,
– Kedvenc játékom törlése a telefonomról.

Helyet csinálok az új célomnak, mert különben kinyírom magam! Feláldozok valami régit a siker oltárán, aminek nincs helye az életemben, mert nem visz előre, csak hátráltat. Van ilyen és ebből exet csinálok, hogy végre randizhassak az igazi célommal!

Várni rá! 😉

Tudom, miért van annyi ember, aki vágyik a sikerre, jólétre, fittségre, erőre-akaraterőre, kitartásra, de sosem éri el! Azért, mert van egy gigantikus szakadék a vágy és a tettvágy közt. A vágy csak egy üres álom. A tettvágy, amikor reggel azonnal kiugrok az ágyból, mert van egy tettvágyam, és tudom, hogy végre, talán először, jó irányba kormányzom az életem.

A legjobb alkalom a cselekvésre mindig az a pillanat, amikor először eszembe jut, hogy valamin változtatnom kell.

10,1 km!

56/100 nap kihívás… ✔️️✅✅Teljesítve‼️

2020 február 25. 07 óra 28 perc

 

Csatlakozz egy igazán jó csoporthoz, SWAT közösséghez, ahol életre kell az…
Egy mindenkiért, mindenki egyért! Katonás próbatételek, spártai kihívások!
Kemény és elszánt vagy? Itt a helyed: Fújd ki a múltat és szívd be a jövőt!
Kattints ide, MOST!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..