Hatvannegyedik alkalom

Márciusi ifjak! Gondolataitok hevítenek, visz a lábam, futok szépen. A körvonalazódó történet, amit ide írni fogok rögtön semmivé lett, ahogy a versem szavalni kezdem. Háromszor is elmondtam magamban míg futok és mindig egyre jobb lett. Megállok. Ezt videóra mondom. Elkezdtem és teljesen más lett. Nem jó. Újra. Ez sem pont az amíg futottam, rövid lett így, de jól van. Ez lesz, kiteszem nektek, hogy megdobbanjon futó szívetek. Szabadok vagyunk… Szabad vagyok, felettem az ég, alattam a föld és köd takar be rég… Hallom ahogy csendben futok, közelemben beszélgetnek és kutyák játszanak, nem látnak engem én is csak hallom, köd előttem és mögöttem a kíváncsiskodók előtt rejtve vagyok.

Ha mégis látnának és tudnák 64 mit jelent nekem, zavartan nevetve, vagy néma döbbenetben szurkolnának nekem. Senkit nem akarok megdöbbenteni és zavarba hozni, jó ez a köd nekem. Ez van most, köd és ez is jól áll nekem.

Tehát futok a ködben némán senkit sem látva, de hallom őket. Majdnem olyan, mint John Carpenter 80-ban elkészült filmje A köd… gyerekként láttam, pattanásig feszülnek az idegeim, adrenalin túltöltés következik, hogy védekezni tudjak… de mitől is? Nem nekem való a horror. Kilépek a gondolatokból és könnyed vagyok, erős és vidám… Meg van a táv, de nem állok meg. Rajt-cél győzelem. Haza értem.

11,35 km.

12/30 nap kihívás… ✔️️✅✅ Futááááás!!

Csatlakozz egy igazán jó csoporthoz, SWAT közösséghez, ahol életre kell az…
Egy mindenkiért, mindenki egyért! Katonás próbatételek, spártai kihívások!
Kemény és elszánt vagy? Itt a helyed: Fújd ki a múltat és szívd be a jövőt!
Kattints ide, MOST!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..