A kamasz is a Te felelősséged

És valóban. Amikor megszületnek olyan lelkesek, mindenre nyitottak, majd az évek múlásával egyre inkább azt látjuk, megváltozott a világ, és velük együtt változtak meg ők is. A gyermekeink! Akikről meg voltunk győződve, hogy tűzoltó lesz, vagy katona, esetleg vadakat terelő juhász, de most egy boldogtalan tinit, egy kamaszt látunk magunk előtt, akinek a szívéhez férkőzni szinte képtelenség.

Pedig úgy elmondanánk nekik, hogy csodálatosak, de már látjuk is magunk előtt, ahogy megjelenik az arcukon a gúnyos mosoly, és magukra zárják az ajtót. Mert mindennek érzik magukat, csak csodának nem. Mert most mindenek. Dagadtak és ragyásak és alacsonyak meg túl magasak és lenézettek, észre sem vettek, és mindemellett boldogtalanok és sokszor bizony céltalanok is.

Pedig nem kellene így lennie. Nem kellene csont nélkül elhinnie, hogy semmit nem ér, és mindenki szebb, mint ő. Nem kellene tizenévesen kalóriát számolnia, vagy éppen megélnie a világ végét egyetlen kudarc miatt. De megteszik.

Mert útközben elfelejtik, micsoda hatalmas hatalom van a kezükben. Az önbecsülés és akarat egysége, ami nélkül járni sem tudtak volna. Egész egyszerűen megpróbálták, és meg sem fordult a fejükben, hogy nem lehet, hogy képtelenek lennének rá, egész egyszerűen megcsinálták. Most pedig, amikor szárnyai lehetnének, egész egyszerűen lebénulnak, jön a blokk, és mozdulatlan, elkeseredett gyermekeket látunk magunk előtt.

Mert bizony el sem tudjuk képzelni, hogy az első, amit elveszítenek, nem más, mint a hit. A hit, hogy képesek, tudnak, akarhatnak és el is érhetik, amit kitűztek maguk elé. És jöhetsz Te, mint szülő ezernyi szentbeszéddel, nem érsz majd célt. Mert a hitet, amit az út során elveszített, nem adhatja vissza senki. Neki magának kell megszereznie.

És képes lesz rá. Egész egyszerűen neked csak hátrébb kell lépned egyet, egyetlen egyet, és lökni azon, aki a legfontosabb. Lökni egyet önmaga felé, hogy megértse, elhiggye, hogy képes felállni, képes járni, képes szárnyalni ezen a világon.

Egész egyszerűen fel kell hogy fedezze önmagát. Kudarcok kell, hogy érjék, és pofonok is, számtalan. Mert ebből lesz aztán a sikeres felnőtt, aki megtanul küzdeni, megtanul győzni, és ha kell, emelt fejjel veszíteni is. És mindeközben nem csügged majd, mert tudja, hogy ahol a rossz, ott a jó is megtalálható. Nem csupán nyomokban, hanem zsákszámra, tömegesen. Csak hagyni kell, hogy visszanyerje a hitet, az ősbizalmat magába, az erejébe, a kitartásába. Abba csodába, ami ott szunnyad benne, és csupán egyetlen lépés vagy lökés választja el attól, hogy meglássa és szeresse. Önmagát.

Te döntesz! Írj nekem, kattints ide!

Kovács Arnold
gyakorlati pszichológia specialista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..